Én el sem tudom képzelni, mi bajunk volt a hétvégén. De valami biztosan volt. Vagy a családi túlhatás vagy a takarítás túlkapás...ah...de nem is igazán akarom elemezni.
Csak az a buta szám járt a fejemben, amiben azt éneklik, hogy egyszer minden fontosabb lesz nálunk, márpedig azt nem akarom. Egész valószínű, hogy egyikünk sem akarja, de érezzük, hogy ez zajlik és talán emiatt vagyunk olyan borzalmasan türelmetlenek egymással.
Egyébként meg én nem is akarok itt lenni. Ha tehetném és egyébként tehetném, csak saját korlátjaim fognak vissza, Ázsiát járnám és írnék, járnám a világot és csodákban gyönyörködnék nap,mint nap.
Persze mindez csak akkor lenne jó,ha együtt tehetnénk. De együtt nem lehet, mert egyikünknek ez nem felelne így meg.
Senki nem mondta, hogy ennyire nehéz lesz ekkora kompromisszumot kötni az élettel...senki, soha, sehol.
