Egy hete történt, amikor az irodában egyedül maradva imbuszkulcsot kerestem,de sehogy sem találtam. Beletúrtam Apa fiókjába is,hisz alapvetően ott találok legnagyobb eséllyel aprószerszámot. Javítóeszközt nem találtam. De megtaláltam a halott nő kézírását. "Linda olyan aranyos", "Nagyon szeretlek". A lap össze-vissza teli írva. "Ő is Adri". Adrienn, a halott nő, kivel Apa alapította a céget, amikor még élt, nyelvrákban húnyt el. Nem haragszom,nincs bennem ítélet, csak szomorúság és megértés. Nyelvráknál szörnyűbb nem is lehet. Remélem, a bennem kialakuló elmételyesedés nem okoz majd sejtburjánzást sehol sem és főleg nem a nyelvemben. Broáf. Tudom, hogy soha nem fogom megbeszélni az apámmal, hogy nem haragszom és nem ítélem el balul, mert beleszeretett egy nőbe, ki már halott, sőt kicsit megértem a fájdalmát és biztosan nincs annál szörnyűbb, mint elveszíteni,akit szeretsz. Soha sem fogom neki elmondani, hogy nem ezért haragszom, hanem azért, mert kényelmesen benne maradta házasságában,mert igyekezett becsapni minket, pedig ezt már 15 éve tudom,hogy így volt egy akkor szintén véletlenül talált fényképnek köszönhetően, mert hazudott akkor és még mindig hazudik és tagadna és már csak egy hazugság az élete. És mindeközben hazugsággá tette Anya életét és a miénket is. Mert basáskodva egyedül döntött arról, hogy az alkoholhoz fordul segítségért és lassan utána öli magát Adrinak, pedig akkor még azt hazudta, hogy család vagyunk és együtt küzdünk az életben és együtt örülünk a karácsonyfának és együtt tervezzük a nyári kirándulást. Ezért haragszom. Most itt ülök az irodában, neki dolgozom és potyognak a könnyeim. Ezért meg magamra haragszom. Mostantól én tartom őt abban a hazugságban,hogy mindez nem is történt meg és sejtésem sincs a halott nőről. Mostantól én hazudom az idillt.
Vettem megfelelő imbuszkulcsot a cégnek,amit az asztalomon tartok Péterrel közös fotónk mellett...
