...neki biztosan sok ideje volt vagy van, azt hiszem, hogy ez egy véget nem érő folyamat, ha már elkezdte...
Ez a videó azonban azt mutatja be, aki beszél ezekről és közben egy eper formájában megeszi azt a nagybetűs Internetet. A pasi lelkesedése, néha kirángatja belőlem a felfedezésre éhes kölyköt:
https://www.youtube.com/watch?v=WaUzu-iksi8
És közben az is kiderül, melyik az a könyv, amely több, mint 50 ezer szóban mond el egy olyan történetet, amelynek egyetlen szavában sem szerepel az E betű...
Egyébként pont a héten kaptam meg ismét a Falu végén kurta kocsma eszperente átiratát...A végére oda kacsintott a magyarság tudat, hogy vajon melyik más nyelven lehetne még csak egy magánhangzóval megírni egy egész verset. Nos azt nem tudom, hogy egyáltalán ez érték-e vagy az, hogy más nyelveken meg pont ugyanazon betű elhagyásával lehet egész könyveket írni. A világ kicsi és előbb-utóbb körbe ér, ahogy megtalál. Nah meg a betű is kevés. Azt hiszem, ez a főtanulság.
Persze ha már ennél a VSauce-os pasinál jártam, megnéztem még egy filmét. Miért is relatív az idő? És hogyan is van az, hogy minél öregebbek vagyunk, annál 'gyorsabban' telnek a napjaink? Már csak azt várom, hogy kimutassák, napjaink időérzékelése pont az exponenciális függvény görbe szerint rendeződik.
Vagy pontosan ezt mutatják ki? A videóból kiderül:
https://www.youtube.com/watch?v=6LyCC6jjcx8&feature=relmfu
Ezen a nyáron egyébként találkoztam egy gyerekkori ismerősömmel, aki szemtelenül még csak 23 éves és még szemtelenebbül negyvenévesen szeretne meghalni, mert utána már túl öreg és ráncos lesz az élethez. Amikor ezt ecsetelte, akkor jöttem rá, hogy emígyen és innen nézve én sokkal fiatalabb vagyok nála, hiszen én 93 éves koromig tervezek élni és elemi matematikát számba véve még csak az életem harmadánál sem vagyok, mikor ő már a felén is túl van.
Ez a fantasztikus elmélet egészen beragyogta az utóbbi pár hónapomat és már-már elhittem, milyen fiatal is vagyok.
Erre most tessék itt jön az emelt, felső matematika és tönkre teszi az elgondolásomat. Feltéve, hogy elfogadjuk: életünk kezdetén a napok értékesebbek, szubjektív időhorizontunkon hosszabbak.
Ha meg tavaly már tényleg megszületett az az ember, aki elsőként fog 150 évig élni, annak milyen gyorsan telnek majd el a végnapjai? És fogalmam sincs, hogy bánjam-e, hogy nem fogok addig élni és sosem tudom meg, miről maradtam le. Kicsit olyan ez nekem, mint egy kutya. Meg lesz a feje,teste, a farka is, csak épp levágnak majd belőle egy kicsit, tán kicsit kevesebbet, mint régen a vizsláknál...
Továbbá feltéve, de nem elfogadva Isten vagy valamiféle felsőbb hatalom létezését, mekkora annak az esélye, hogy ez az omnipotens Izé előre tudja mennyit fogunk élni és osztja el a teljes szubjektív időhorizontunkat a személyenként adott idősávra? Mert akkor ez mégsem kutya.
A rövid hétvégére meg egy klasszikus játék, örök gyerekeknek: http://worldsbiggestpacman.com/
