Egyszer volt, hol nem volt az Óperenciás tengeren is túl élt egyszer egy leány. A leány nem sokat gondolt a világról, türelmes volt. Sosem érezte úgy,hogy itt az Óperencián túl bármi lehetne csak fehér vagy csak fekete. mindenről hitte, hogy komplex, összetett, aminek hála azt gondolta, hogy először is meg kell figyelnie itt a világot és annak összefüggéseit. Így is tett, ült, gubbasztott, figyelt és egyre jobban és több mindent értett, azonban idővel a kérdéskörök kérdés tengerbe csaptak át, majd minden egyre kuszábbnak tűnt ahelyett, hogy tisztább lenne.
Történt egyszer, hogy valaki a nagy messzeségből a környékén járt és meg is szólította. Látta, hogy a leány szemében rettenet sok bölcsesség halmozódott fel és látta, ahogy okos tekintetével kémleli a tájat. Így vetemedett arra, hogy megszólítsa és kérdést intézzen a meseszemű lányhoz,akinek ez is lett a neve. Meseszemű nem is értette, hogy miért őt kérdezi az idegen a világról, hiszen folyamatosan azt érezte, ő biza semmit sem tud. Ráadásul ez az érzés nőttön nőtt benne, minél többet látott. Az hagyján, hogy Meseszemű nem érette, miért éppen rá esett az idegen választása, de magát a kérdést is csak nagy sokára fogta fel.
A kérdés nem volt épp tolakodó és teljesen helyén való is lett volna, az is lehet, hogy nem múlt rajta több csak egy élet...
- hé Te, Meseszemű leány, mi akarsz lenni, ha nagy leszel?
A mesés szemek úgy elcsodálkoztak és megrémültek, hogy patakokban ömlött a könny belőlük, sós vízzel beterítve Óperenciát...
